Külsö, belsö leírás

>> Megnyerő fitt, férfias alkat, sötétszőke haj, kék szemek. Ebből kiindulva mondhatnám azt, hogy én vagyok a nők modern kori szőke hercege. De nem. Ha magamat kellene jellemezni, azt mondanám, tipikus nyers férfi vagyok. Amióta ide kerültünk, nem nagyon ügyelek arra, hogy mennyire legyen megnyerő a megjelenésem. Luxus lenne azt hiszem. Az öltözetemben azt figyelem mi mennyire praktikus, minél több zseb, tárolóeszköz fér el, annál jobb. Általában velem vannak a fegyvereim.
Hajamat jelenleg rövidre nyírva viselem, gyakran vagyok hajlamos megfeledkezni a borotválkozásról, így nem meglepő, ha szakállat eresztek olykor. Igazából baromira élvezem, hogy ennyire elereszthetem magam. Mint a régi szép időkben, amikor nem volt semmi más csak én és a természet. Bár a felszerelésem nagy része hiányzik nekem.
Számtalan olyan helyen jártam, ahol pusztán a fizikumomra támaszkodhattam a természet legtöbb erejével szemben. Legyen szó akár úszásról, akár bármiről. Próbáltál már puszta kézzel, nagyon minimalista eszközökkel kidönteni egy fát, vagy lehozni a tetejéről bármit? Esetleg mindezen nyersanyagokból cölöpházat építeni? Vagy egyszerűen úgy élni mint egy szabad vadember? Ez régen mind mind hobbim volt. Az extrém sportok mellett főképp annak hódoltam, hogy próbálgassam ki magam különféle helyzetekben. Nem idegen számomra a zord környezet, csak beletörődni volt nehéz, hogy visszatérni szinte lehetetlen.
>> Többnyire őszinte vagyok, talán azért is, mivel sokszor megégettem a kezem már azzal, ha hazudok, vagy kábítok valakit. Jobb egyenesnek lenni. De csak azokkal, akiket közel engedek. Nem vagyok az a nagyon nyílt egyén, inkább már megtartom a tisztes távolságot és nem szívesen beszélek a múltamról. Minek azt firtatni? Teljesen lényegtelen, hogy valaki előtte ügyvéd, tanár, vagy akár futár volt életében. Itt mások lépnek érvénybe. Itt nem is vagyok annyira közvetlen, mint teszem azt három évvel azelőtt voltam. Most amolyan öntörvényű vadász vagyok. De attól függetlenül azt mondom, mindent a közösségért.
Sokszor szoktam pimaszkodni, élcelődni. Önszórakoztatás a javából. Nem riadok vissza attól, ha cselekedni kell. Mindig vonzott a veszély, miért most álljak le?
Igazából sokat köszönhetek az eddigi életemnek. Megtanultam tapasztalt lenni, türelmesen várni és életben maradni akár a jég hátán is ha kell. Egykor hódoltam az extrém sportoknak, hegyet másztam, vadvízi evezéseken vettem részt és még sorolhatnám. Ma már ebből profitálok. Megfontolt, jó vadász lett belőlem.

Elötörténet

>> Vad vidék, hol vörös táj, amerre a szem ellát, hol buja zöld övezet, majd hirtelen kékjében háborgó végtelenségbe tűnő tenger. Ez Ausztrália, a maga gyönyörűségével, különleges növény és állatvilágával. Ahol számtalan film megfogan a ahol lehetőségek végtelen tárháza várja  kalandvágyókat, ahol az operát is messzi hallani. Itt születtem én is huszonöt évvel ezelőtt.
Talán máig sem értem, hogyan is akarhattak a szüleim, mikor konkrétan a nevelőnőimet többet láttam, mint őket. Apám gazdag bankár volt, naphosszat az irodában volt, a munkája szerelmesévé vált. Na meg a titkárnőié. A két kezemen nem tudom megszámolni, mennyivel volt viszonya. Anyám persze tudott erről. Kis ideig tűrte a pénz kedvéért, majd végül beadta a válópert. Még csak négy éves voltam. Emlékszem, soha az életben nem foglalkoztak velem annyit, mint akkor. Hát persze, a bírói végzés. Az volt nekik fontos. Nem tudom mi lett volna, ha anyámmal maradok. Átlagos élet, kicsit több foglalkoztatottság, új család. De apám kezei messze elértek. A pénz és a hatalom elérte, hogy hozzá kerüljek. Talán még két hétig érdekeltem. Aztán már csak mint örököse, egy eszközként tartott maga mellett. Mások azt mondanák erre, nem volt szép gyerekkorom. Ó dehogynem. bőségesen kijutott nekem minden jóból, luxusból. Csak a szülői szeretetet nem sikerült megtapasztalni. De annyi baj legyen. Akkora függetlenséget kaptam, hogy nem győztem vele betelni. Talán szerencsémre, hogy nem szálltam el magamtól és nem lettem úri ficsúr. Hogy is lehettem volna? Gyűlöltem a rendszert, amiben apám élt. Gyűlöltem a bájos mosolygásokat, a kényszeresteket, hogy meg akarta szabni, jogász vagy vállalkozó legyek majd. És persze egy szép napon én viszem mindazt tovább, amit ő gondosan építgetett.
Álmodik a nyomor. Túlságosan belekóstoltam abba a függetlenségbe, mintsem engedjek apám akaratának. Nyakamba vettem a világot. Mindig érdekeltek a kihívások, de nem a tőzsdén, vagy a műanyagvilágban. Ahogy azt én emlegetni szoktam. Hanem a valóságban. Ausztrália sokszínűségét számtalanszor kihasználtam. Vonzottak az extrém helyzetek, rengeteg sportban kipróbáltam magam. Mondhatni kihasználtam, hogy van pénz, szórtam az ilyen esetekre. Megtanultam lőni, sziklát mászni pusztán néhány kötél segítségével. Tudjátok milyen érzés, amikor alattad több méternyi mélységben tátong a talaj? Amikor lenézel, és úgy érzed, mindjárt örömödben elsírod magad, mert el sem hiszed, hogy megtörténhetnek lehetetlenek? Mindig is szerettem tudni, hol vannak a határaim. Meddig bírom majd. Apám ritkán látott, talán évente egyszer beszéltünk. Mind a mai napig meg vagyok győződve arról, hogy nem is tudja mi történt velem. Van arról egyáltalán fogalma, hogy miféle életet élek? Tudna rám szánni az életéből úgy igazán pár percet valaha is? Néha keserűség fog el, ha erre gondolok. De már elfogadtam, hogy jobban érdekli a sok zöldhasú, meg a sok huszonéves nőcske alsó fele, mint a fia. C"est la vie.
>> 2011. Az a dátum, amikor eltűntté nyilvánítottak. Feltehetőleg halottnak is. Fogalmam sincs, hogy mennyire értesítették erről a szüleimet, vagy hogy ez miképp hatott rájuk. Azért megnéztem volna az arcukat, ahogy megtudják a hírt és kicsit magukba szállnak, hogy mit is vesztettek. De ki gondoltam volna, ha felszállok arra a gépre, akkor az egész életem egy vakvágányra siklik? Pedig volt egy bakancslistám. Hogy milyen helyeket kell még bejárnom. De örülök igazából, hogy élek. És hogy amikor a gépre felszálltam, vittem magammal némi felszerelést. Hát persze, a puskám és a mászófelszerelésem nélkül sehova nem vagyok hajlandó menni. Csoda, hogy a hátizsákom túlélte az utazást. Ugyan három év távlatából már igen csak elhasználódtak a köteleim, amiket valahogy kellene pótolnom. A puskát pedig jól elrejtettem, minden egyes lőszer aranyat ér bele. Nem kell arról senkinek sem tudnia, elég ha én a józan ítélőképességemre bízzák, mikor jönne jól. Inkább a természeti adottságokkal élek. Megtanultam nyíllal lőni, a célzás sosem volt hátrányos nekem. Az évek pedig meghozták a rutinosságomat benne. Igaz, amiket itt használok nem olyan kényelmesek, mint egy puska, de sokban praktikusabb. Például lehet pótolni, ha eltörik, szakad, és hasonlók. Sok mindenre mondhatnám, hogy ezért meg azért kell túlélnem. Van aki a szerelméért teszi, van aki azért, mert haza várják. Én pusztán magamért. Minden napot egy kihívásnak veszek. És úgy is élek meg. Igazi szabad felfogású vadember lettem, mondhatni.