Vannak azok a napok, amikor az ember a háta közepére se kívánja, hogy este még nagy tábortüzes megbeszélésen tengesse az idejét. Nekem ez a mai ilyen. Reggel elég korán elindultunk a mai csapattal a vadászatra, hiszen tiszta volt az idő, hamar emelkedni kezdett a hőmérséklet, minek is késlekedtünk volna? Elég jól tudtam az éjjel aludni, nem gyötörtek rémálmok és egyetlen óriásbogár sem akart megzabálni - vagy csak nem vettem észre -, így könnyedén felébredtem reggel, gyorsan végeztem a reggeli rituálémmal - a felöltözéssel, mosakodással, majd némi erőt adó reggelivel -, így rutinosan vettem az akadályokat. A vadászat sikeres volt, sikerült annyi állatot elejtenünk, hogy a sós víz segítségével még el is raktározzunk némi mennyiséget. Segédkeztem az állatok levágásánál és a hús feldolgozásánál is. Számomra az ilyesmi nem okoz lelki törést, nem undorodom tőle, se a végterméktől, az ételtől sem, nem hullatok könnyeket Bambi, vagy Tapsi hapsi, illetve a haverjaik után. Ők megsiratnának minket, ha le kellene ölniük? Ha rajtunk múlna az életük? Mondjuk múlik is, de mi szerencsére az esetek legnagyobb részében ügyesebbek vagyunk a Százholdas Pagony minden lakójánál, így válnak a lakománkká. Fura felfogásom van? Szerintem csak gyakorlatias és nem vagyok szívtelen, inkább csak nem gondolok bele, hogy lények életét veszem el a sajátom és társaim megőrzése érdekében. Kímélem magam, aztán kész.
A délután folyamán sikerült időt szakítanom még a mosásra is. Nyilván nem lesz olyan tiszta a ruha, mintha gépben mosná az ember, de csak nem fogok mocskos ruhákat hordani, azért az ember még ilyen körülmények között is maradjon ember... Szóval mostam, s szerencsére a hőmérséklet elég jó volt ahhoz, hogy még a gyűlés előttig meg is száradtak a holmijaim.
Szóval most éppen a gyűlésre tarotok. Már jó néhányan ott vannak, de szemmel láthatóan még nem kezdődött el. Nem sok kedvem van a dologhoz, de hát az ember már csak nem hagy ki ilyesmi eseményeket. Odaérve biccentésekkel, intésekkel, mosolygós köszönésekkel üdvözlök mindenkit, majd egyből Britthez megyek. - Jobban van már a lábad? - kérdezem tőle, hiszen én is hallottam, hogy megsérült, de szemmel láthatóan nagy problémája nem lehet, ha el tudott jönni, ez kicsit megnyugtat. El is helyezkedem a közelében, s az igazat megvallva, most hogy már itt vagyok, egészen megjött a kedvem a társasághoz. Elvégre társas lények vagyunk, vagy mi a szösz. Körbejártatom a tekintetem a társaságon, az embereken, akikkel egy közösségben élek már harmadik éve, hol békében, hol kisebb összezörrenésekkel, de azért többségében egészen jól elvagyunk. Sokkal rosszabbul is alakulhatott volna. Én így gondolom. David kérdésére én nem tudom a választ, feltételezem kint vannak az őrök, de nem jártam arra, így nem is okoskodom bele a dologba, ahhoz a részéhez nekem nem sok közöm van. A vadászatról talán már hamarabb tudnék szót ejteni. Kissé mocorgok, nem igen találom a helyem, hogyan üljek, inkább sétálnék egyet most, túl kellemes az idő ahhoz, hogy egy helyben legyen, de azért igyekszem mégis valahogy elhelyezkedni, hogy ne nézzek ki úgy, mint aki hangyabolyba ült, s várok. Várok a mai gyűlés megkezdésére, kíváncsi vagyok, mit tartogat számunka ez az este...