Külsö, belsö leírás

Külső:
Fekete haját érdekesen viseli, felül mintha most jött volna a fodrásztól, alul  mintha elaludta volna. Arca nem árulja el a korát, idősebb, mint amennyinek látszik. Ugyan a végzetsége villamosmérnök, de nem ezzel, hanem környezetvédelemmel foglalkozik egy napelemeket gyártó és fejlesztő cégnél, munkába öltönyt, nakkendőt visel, otthon a kényelmes melegítőket, főleg fehéreket szereti, fellépéseken, mert egy kis zenekar szóló énekese és gitárosa, a zenekar stílusához illően öltözködik. Alapvetően sportos, de nem kigyúrt, testalkata szálkás.

Belső:
Rocker stílusa és jófejsége könnyen barátkozóvá teszi, nagyon szereti a gyerekeket, neki is van egy gyermeke. Igazi polihisztor, ugyanis ért a zenéléshez, a munkájához és valamennyire a gyerekekhez. Szereti a zenét, a különleges ételeket és a harcművészeteket. Igazán nyugodt ember, akit szinte képtelenség kizökkenteni ebből az állapotból, de ha sikerül is csak rövid időre, majd visszasüllyed ugyanabba a nyugodt állapotába, mintha mi sem történt volna.

Elötörténet

32 évvel ezelőtt születtem Japán, egy kicsi, bár a bányászat miatt gazdagnak mondható falujában. Apám bányatulajdonos volt, aki az apjától örökölte azt, míg édesanyám kereskedő család egyetlen gyermeke volt és a nagyapám boltjában dolgozott, mint társtulajdonos és eladó. Általános és középiskolába a falu iskolájába jártam, ahova a környék szegényebb falvaiból is bejártak, mivel az iskola egy nonprofit szervezet tulajdona volt, így akinek szüksége volt, az akár ingyen is járhatott ide. Ekkor megmutatkozott a zenei hallásom, ami egy véletlennek volt köszönhető. Énekórákon folyton elaludtam és amikor ezt a tanár megunta büntetésből betett a kórusba, ahol muszáj volt énekelnem és itt figyelt fel a tanárom erre a tehetségemre. Így iskolai előadásokon a suli zenekar énekeseként léptem fel. Már ekkor hajtott a kalandvágy és a fizika iránti szenvedély, így a gimnázium végeztével a japán fővárosának egyik jónevű egyetemére iratkoztam be akkor gépészmérnöknek, de azt egy félév után ott hagytam és átiratkoztam Villamosmérnöki szakra, amit majdnem végig kitünővel végeztem el 24 éves koromra. Előbb is végezhettem volna, de több dolog is "hátráltatott", ugyanis az első év után elnyertem egy ösztöndíjat, amivel egy teljes évet amerikában tölthetek az iskola fizeti az ottani szálásomat és a repülést, nekem csak az ott tartózkodásomat kell állnom, ami szintén nem volt drága, ugyanis egy iskolában kaptam munkát, ami így napi háromszori étkezést biztosított, tényleg csak a szórakozásra és egyéb költségeket kellett állnom, amit a szüleim viszont könnyen megengedhettek magunknak. Ekkor ismertem meg három fiatalt, két japán srácot és egy amerikai lányt, akik már ekkor ismert, bár nem nagy nevű bandájukba kerestek énekest, így szabadidőmben velük jártam fellépésekre, ami ismét szűkítette a kiadásaimat, hiszen a fellépésekért már fizetést kaptunk. Sajnos letelt az egy év, de megegyeztünk, hogy majd valamikor újra összefutunk, de addig is tartsuk a kapcsolatot. Nem gondoltam volna, hogy ez a kapcsolat lesz a következő hátráltató tényező, ugyanis a srácok a fellépésekről készült videóklippeken keresztül, amik még akkor készültek, amikor én is velük voltam, Japánba is eljutott a hírük és egy náluk jóval híresebb, legalábbis Japánban, kérte fel őket egy féléves turnésorozatra, hogy legyenek az előzenekar. Azonnal írtak, hogy szeretnék, ha én is velük mennék, tudtam, hogy nem szerencsés, hogy a tavaszi félévet kihagyom, hiszen csak olyan tárgyaim vannak, amik csak egy év múlva lesznek újra, de a lehetőség túl csábító volt, hogy nemet mondjak, így újabb évet hagytam ki az egyetemen a turné miatt, ahol megismerkedtem egy éppen az én egyetemen végzős lánnyal, egy évvel fiatalabb nálam, akivel azóta is együtt vagyok. Szerelem volt elsőlátásra, bár ő már korábban is látott, nem igen volt esélye közelembe kerülni, mert folyton volt valakim, bár a turné előtt szakítottam az utolsóból. A véletlennek volt köszönhető összefutásunk, ugyanis az egyetemünk mellett léptünk fel és az esti buliban valahogy egymás mellé keveredtünk és akkor kezdtünk el beszélgetni, majd valahogy szóba került, hogy ha esetleg ráér, akkor elmehetnénk enni, ami nemsokára be is következett és randizgatni kezdtünk, és még a turné vége előtt kimondtuk: együtt vagyunk. Sajnos a banda egyik tagja rossz hírt kapott, így a turné vége előtt haza kellett mennie, így gyorstalpalon nekem kellett megtanulnom szólógitározni, hogy átvegyem a helyét. A turné véget ért, én pedig a barétnőmmel visszatértem a "szürke hétköznapokba", ami nem igaz, hiszen a turné az egyetemen híressé tett és az egyetem körüli helyekre hívtak vagy csak egyszeri fellépésre vagy vendégelőadóként kisebb- nagyobb rendezvényekre. Végül is ennek is vége szakadt, ugyanis jött a szakdolgozat, majd az államvizsga és megkaptam a villamosmérnöki diplomámat, ami után munkakeresővé válltam. Szerencsére a barátnőmmel mindenben támogattuk egymást, így kivettünk a város szélén egy kis házat albérletbe, ahonnan mind a ketten dolgozni jártunk, ő nappal dolgozott, mint pénztáros, én egy energetikával foglalkozó cégnél akartam elhelyezkedni, mint fejlesztő, de első körben nem vettek fel, így egy időre kidobónak álltam, ami azt jelentette, hogy ő éppen csak megjött, amikor én mentem, de egy kis időt így is együtt tudtunk tölteni, így nem távolodtunk el egymástól és remek életünk volt. Hamarosan kiderült a barátnőmről, hogy terhes, majd 9 hónapra rá megszületett a kislányom, akit Tsukikonak, Holdgyermeknek neveztünk el, ugyanis telihold éjszakáján született. Pár hónapra a születése után, újra próbálkoztam a korábbi cégnél és végre megkaptam az áhított állást, amiből végre sikerült egy kicsit rövid idő alatt annyit félretennem, hogy arra is gondoljak, hogy elveszem a barátnőmet és még arra is marad, hogy a nászúton is jól érezzük magunkat. Nem sokkal, körülbelül 4 hónappal a 28. születésnapja előtt kértem meg a kezét és úgy időzítettük az esküvőt, hogy az egybe essen a születésnapjával. Nem tudtam, hogy ez indítja el a lavinát, aminek a végén egy ismeretlen, életveszélyes szigeten kötök ki egy csapat turistával . Az esküvő meg volt, viszont a 8 éves kislányunkat nem passzolhattuk le senkinek, így ő is jött velünk a hajóra, amin a nászutunkat fogjuk tölteni. Napok óta a vízen voltunk és élveztük a szórakozást, amit a hajó adott, kislányunk főleg a gyermekmegörző részlegen játszott a hozzá hasonló korú gyerekkel, mi pedig a többi felnőtt utassal beszélgettünk, iszogattunk és nevettünk. Éjszaka volt, amikor a vihar kitört, de ami ezután történt teljesenhomály, majd csak arra ébredtem, hogy zátonyra futottunk egy ismeretlen szigeten és a hajó teljes elektronikája meghibásodott. Meg lehetett volna javítani, de több hozzáértő kellett volna és tudomásom szerint én vagyok az egyetlen, aki túlélte és ért hozzá. A szigetre való kijutás is homályos, csak annyi maradt meg, hogy valaki vezetésével itt vagyunk, én pedig a vadászok csoportjába kerültem, bár részben az oktatókhoz is beosztottak, hiszen van ilyen típusú gyakorlatom, míg a lányok gyüjtögetőkhöz kerültek.