Sophia egy igazán ártatlan, jószívű lány akihez képest Hófehérke egy gonosz boszorkánynak tekinthető. Nem merne bántani még egy legyet sem, ez a jószívűségére tesz utalást. Mosolygós lányka, aki néha túlságosan gyerekes korához képest, de elnézik neki, mivel mindenkit képes megnevettetni és boldogabbá tenni a napját. Nem naiv, nem adja be a derekát egykönnyen, amolyan lassan jár tovább él típusba sorolható, aki háromszor is meggondolja, mielőtt kimondana valamit. Nem szeretne senkit sem megbántani, távol álljék tőle ez a dolog. Mindig mindenkinek elmondja, hogy mi a véleménye róla, ami miatt gyakran akadnak ki rá az emberek, de ő jobbnak látja elmondani saját gondolatait. Magabiztos, bátran kiáll az igazáért mások előtt. Szeleburdi, minden lében két kanál lány, aki nem fél megmutatni gyerekes énjét. Szeret új dolgokat kipróbálni, ami miatt kissé felelőtlennek is lehet tekinteni, de ez nem lényeges. Szeret kalandokba keveredni, imád új helyeket felfedezni. Könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez, ezért még Afrikában is megállná a helyét, de oda nem szándékozik elmenni. Mindenkit képes teljes szívéből szeretni, a családját mindig első helyre rakja és bármit képes értük megtenni. A fiúk terén nem válogatós, nincs típusa, hagyja, hogy minden kialakuljon magától.
Szeme tiszta kék tő, a mosolya napsugár, ajkán ezer csillag vidám táncot jár… Sajnos az előbb elhangzott egy sor nem igaz, szeme nem kék, hanem mogyoróbarna, amit hosszú, fekete pillák zárnak szemüregébe. Arca porcelán szerű, olyan hatást kelthet, hogy szétroppan, ha valaki hozzáér. Ajkai teltek, csókra hívogatóak, szája sarkában pedig egy huncut vigyor ugrándozik, amivel képes kikészíteni az embereket. Barnás fürtök hullnak lágyan a vállára, néha göndör néha viszont egyenes tincsekben. Testalkata kifejezetten arányos, nem túl nagyok az idomai de nem is mondhatja magam deszkának. Karcsú derekát, minden nádszál megirigyelhetné, aminek kifejezetten örül. Kiköpött édesanyja, csak néhány dolgot örökölt az apjától. Ruházata az egyszerű és nagyszerű stílust követi, nem szereti mutogatni magát, de ha kell megteszi. Szereti a letisztult színeket, a kicsi mintás ruhákat és előszeretettel hord szandált. Sminkelni nem igazán szokott, meg nincs is értelme.
Elötörténet
-Elmondanád még egyszer? Sajnálom, de elfelejtettem… akarom mondani nem is emlékszek rájuk! – kérlelem kis kutya szemekkel nézve az előttem ülő férfira és remélem, megsajnál annyira, hogy elmesélje. Tényleg semmire nem emlékszem. - Jaj Wali, hol hagytad az eszed? – kérdezi mosolyogva, majd belekezd.
1994. június 6-án láttam meg a napvilágot San Francisco egyik kórházának termében. Második gyerekként érkeztem meg a családba a bátyám hatalmas örömére. A szüleim, Rose és Joe, mindent megadtak nekem és a testvéremnek, hogy remekül teljen a gyermekkorunk. Kicsit még el is kényeztettek minket, de ettől eltekintve sosem hordtam fent az orromat. Mindig két lábbal a földön jártam, nem néztem le senkit, barátkoztam és azt hiszem ez így volt rendjén. Szüleim jóvoltából megismertem azt a fiút, aki mindig mellettem volt, bármikor bármiben számíthattam rá és ez még most is így van. Elliot, számomra az a fiú, aki egyszerre barát-báty-védőpajzs és minden ilyesmi. A gyerekkorom tehát harmóniában telt el, nem voltak válások, veszekedések, de még csak felszólalás sem azért, mert eltörtünk egy vázát. A testvéremmel a kapcsolatom igazán szorosra fűződött az évek alatt, az elsődleges én nem szeretlek tűnj el kapcsolatból egy mikor megyünk együtt valamerre dolog vált. Ez így van jól. Mindig is szerettem a szüleimet, a testvéremet és mindenkit, aki körülvett. Az iskolába járás számomra kínzás volt, sose szerettem, börtönnek hittem és nem egyszer vettem fel csíkos ruhát annak érdekében, hogy tovább erősítsem ezt az érzést magamban. Ettől eltekintve remek tanuló voltam, pedig alig csináltam valamit. Az agyam szivacsként működött, mindent felszívott. Az ember azt hinné tökéletes életem volt, talán én is ezt mondanám de a vihar előtti csend kezdett átalakulni. A szüleim nem értették meg egymást, a bátyám elköltözött a családi házból így csak egyetlen támaszom maradt: Elliot. Aki egyre jobb barátom lett, sőt… annál kicsivel több is. Mert valahogy – fogalmam sincs, hogy bírja el a butaságaimat- összejöttünk. A korkülönbség sosem zavart, a szüleimet sem ezért engedték meg, hogy jachtra szállva utazzunk át Elliot szüleihez. Minden tökéletesnek látszott. 16 évesen annyi mindent köszönhettem már Neki, hogy az kimondhatatlan. Utána beütött a nagy szünet…
- A bátyámat, hogy hívták? – érdeklődve pillantok fel rá, a történet mindig ilyen hatással van rám. Hiába emlékszem minden egyes itt eltöltött percre, hiába tudom, hol vannak a legfinomabb gyümölcsök, ha nem emlékszem arra mi volt a sziget előtt. - Jordan, de te csak idiótának nevezted – felnevet, majd megborzolja a hajamat. Csak morgok, de engem is elkap a nevetés. Senkinek sincs ilyen remek legjobb barátja, mint nekem…
Oktató
Tallulah Jones
Hozzászólások száma : 12 Join date : 2014. Apr. 07. Age : 31
Először is, üdv köztünk, déliek között! *-* Nagyon örülök, hogy egy ilyen tündéri leányzó is van közöttünk mint te, azt hiszem mi nagyon jól ki fogunk jönni. A jellem- és külső leírásod igazán részletgazdag volt, az előtörténeted pedig ötletes, ám kicsit rövidke, tudtalak volna még tovább olvasni. Pár kérdés felmerült ugyan bennem, de nagyon remélem, hogy ezekre a játéktéren még választ kapok, úgyhogy nem is tartalak fel tovább, szaladj foglald le azt a babapofit, és nyomás játszani! (stipistopi első játék!)