Külsö, belsö leírás

Külsőre talán több pozitívat tudnék elmodani magamről, mint a belsőmről. Elméleti fizikusként apám cégével a hátam mögött aránylag nagy befolyással rendelkeztem, a tudományos életre mindenképpen. Az iskola volt, az egyetlen amibe hajlandó voltam kifejezetten sok időt beleölni , csakis azért mert hosszútávú befektetésként tekintettem rá , ami mostanra elég szépen megtérült.
A balesetkor az egész életem odalett. A Malibu-i villa, a 3 sportkocsi... a karrierem. Sokáig kűzdöttem azért, hogy a gép használható állapotba kerüljön, de eszközök nélkül annyit ért ez az idő, mint halottnak a csók.
Körülbelül 1 évig az örület határán lebegtem , hiszen nem tudtam magammal mit kezdeni és , amikor végre feladatot kaptam kicsit sikerült megnyugodnom ebben a környezetben, főleg hogy családom nincsen , így senki sem sír utánam maximum az aszisztensnőm , de Ő leginkább a fizetését gyászolhatja.
183 cm magas vagyok körülbelül 80 kiló. Hajam sötétszínű, általában borostát hordok, bár itt a vadonban, ez elég megszokott a férfiak körében.

Elötörténet

Kicsit borzasztó belegondolni, hogy 42 éve élek ezen a Földön. Mondjuk nem tagadom, minden percét mocskosul kihasználtam, hiszen nem akartam megbánni semmilyen kihagyott lehetőséget sem. Helyette néhány kihasznált miatt aggódhatok.
A gépészet, nanotechika már egészen kiskorom óta vonzott. Filmeket néztem, az apámat figyeltem miközben összerakta a legelső hangvezérléses robotját. Láttam a szemében hogy csak ezen a pályán juthatok el addig, hogy egyszer büszke legyen rám. A másik , ami miatt megfogott az egész az az volt, hogy láttam, hogy mások hogyan élnek és a kontrasztot a mi életszinvonalunk között. A pénzhez pedig egy út vezetett a kőkemény tanulás. A legtöbb időmet tanulással töltöttem még a gimi alatt is , hogy bekerülhessek az MIT legnehezebb szakjainak egyikére. Osztály elsőként végeztem és , amint kikerültem onnan édesapám meghalt és a helye engem várt a Wyne Industries fejeként. Nem tudtam hogyan kell egy céget vezetni. Nem ehhez értettem, így 2 év alatt sikerült a csőd szélére eljuttatnom a céget és nem tudtam rájönni, hogy mit csinálok rosszul.
Édesanyámat ültettem az igazgatói székbe , hogy legyen a helyettesem és alig fél év alatt ismét vezető céggé növekedtünk a technika világában. Dőlt a pénz , én pedig azt csinálhattam , amihez értettem miközben kiélhettem azokat az elnyomott vágyakat , amire az iskola mellett nem maradt időm. Délután 4 órakkor még egy kocsmában ittam a felseket néhány ismerőssel és playboy lánnyal este 8-kor pedig egy konferencián tartottam beszédet a robot techonlógia rohamos fejlődéséről, aminek én vagyok az egyik legdominánsabb oka.
3 éve pedig éppen egy konferenciára tartottam, kissé illuminált állapotban, hogy jobban bírjam a repülést. Szinte végigaludtam az egészet. Amikor magamhoz tértem már ezen a szigeten voltam és egyáltalán nem hasonlított arra a helyre, ahova eredetileg érkeznem kellett volna. A reménytelenség a munkába hajszolt. A gépen dolgoztam hosszú hónapokon át, miközben én is tudtam, hogy még ha az elektronikát helyre tudom hozni a fák közül még az Isten se tudja majd kiszedni.
Miután nem maradt több tennivalóm a gép körül feladtam és a természetben nem sok olyan dolgot találtam , amihez értenék. A túlélés nem az én asztalom. Választás hiányában azonban nekikezdtem az alkalmazkodásnak és 1 év kőkemény szenvedés után beletörődtem. Beletörődtem mert ez volt az egyetlen járható út, ami még visszatartott a teljes őrülettől.