Külsö, belsö leírás

Külső:
Körülbelül 180 cm magas vagyok. Ahogy tudok, úgy sportolok a szigeten. Futok, súlyokat emelek a hajó edzőtermében és még hasonlók. Ennek köszönhetően testem szálkás, izmos. Hajam nagyon sötét barna, már-már fekete. Hozzá sötétbarna szempár társul. Tekintetemről nem biztos, hogy le tudod olvasni az érzéseimet. Általában ugyanolyan semleges arcot vágok, kivéve persze, ha nevetek. Ruhatáramról nem tudom, mit lehetne mondani, hiszen itt - a szigeten - nem igen válogathatunk. Bár mondjuk én inkább a sötétebb ruhadarabokat szeretem, de kedvelem nagyon még a világosabb pulóvereket és ingeket is.
Belső:
Olyan típus vagyok, aki nem igazán mutatja és mondja ki az érzéseit, csak akkor ha már tényleg biztos benne. Ha azt hallod tőlem, hogy "Szeretlek", akkor biztos lehetsz benne, hogy tényleg így van. Mindig alaposan átgondolom a következő lépéseimet. Úgy érzem, hogy nem igazán vagyok kiszámítható típus. Sosem tudhatod, hogy épp jó vagy rossz napomat fogtad ki. Forrófejű is vagyok, nem nehéz elérni nálam, hogy kiakadjak. Kissé talán beképzelt is vagyok, de egy ilyen test tulajdonosának szerintem igazán lehet egy kis egója. Nehogy azt hidd, hogy nincs jó tulajdonságom, mert igenis van. Nagyon jó titoktartó vagyok, szóval ha valakivel akarsz beszélgetni, akkor jó helyen jársz. Csak azzal vigyázz, hogy milyen napon akarsz velem beszélgetni. Ha fúj a szél vagy eső van - vagyis rossz az idő -, akkor jobb, ha inkább mással beszélsz a problémáidról. Én ugyanis rühellem a rossz időjárást és ez a hangulatomra is kihat. Mondhatni barátságos is vagyok, hiszen ha úgy adódik, akkor könnyen és gyorsan kötök barátságokat.

Elötörténet

1993. 05. 22-én születtem Georgia állam fővárosában, Atlantában. Pár perccel utánam megszületett ikertestvérem, akivel szerencsére nem egypetéjű ikrek vagyunk, így nem kell megosztoznom senkivel sem a külsőmön. Szóval pár perccel utánam megszületett Emma is. Mondanom sem kell, hogy én folyamatosan azzal szekálom, hogy ő az én hugicám, mert ő született később, és persze, hogy ezen egy csomószor fel is húzza magát, de hát nem erre valók a testvérek? Hogy szekálják, de mégis segítsék a másikat? Amúgy meg imádom Emmát. Nagyon vigyázok rá, akárcsak a másik húgomra, Melanie-ra is. Ő két évvel fiatalabb nálunk. A szüleinkről még annyit, hogy az anyukánk orvos az apukánk pedig ügyvéd. Ez volt a család, na de most jön az, hogy mégis velem mi történt?
Mindig is kedveltem a sportokat, főleg a küzdősportokat és az íjászatot. Utóbbiban eléggé béna voltam, de azért én mégis szerettem. Az úszást is mindig imádtam. Vagyis a vizet úgy minden mennyiségben. Versenyszerűen úsztam már hat éves koromtól kezdve. Amúgy a suliban sem voltam rossz tanuló. Egyedül a történelem nem tudott lekötni, mert sosem érdekelt igazán a múlt. Jobban szeretek a jelenben élni.
A gyermekkorom hamar eltelt. Iskolába, edzésekre és versenyekre jártam. Barátokra alig maradt időm és talán pont ezért van az, hogy forrófejű típus vagyok, és az érzelmeimet is csak nehezen mutatom ki. Aztán jött a gimi. Azt az időszakot imádtam. Az élsportolók között voltam és a fél suli a haverom akart lenni. És akkor következett a fordulópont. A családommal ünnepelni érkeztünk a hajóútra, már nem is igazán emlékszem, hogy mit is ünnepeltünk. Élveztük a hajóutat: a szüleim végre lazítottak és több időt tudtak együtt tölteni; Emma napozott és kihasználta a hajó wellness részlegét is; Melanie a korosztályával töltötte az időt; én pedig persze, hogy flörtölni kezdtem a csajjal a szomszéd kabinból. Nagyon jól éreztük magunkat, aztán egyik éjjel hatalmas vihar tört ki és senki sem tudja, hogyan, de egy szigetnél a hajónk zátonyra futott. Az elektromos berendezések leálltak, nem működött igazán semmi a hajón. Emlékszem, hogy eleinte mekkora pánik volt, de később úrrá lettünk a helyzeten.
Azóta eltelt három év. Az étkező falán számoljuk a napokat, bár már nem értem, hogy minek. Úgy tűnik itt ragadtunk egy Isten háta mögötti szigeten egy szörnyeteggel az erdőben, ami megölte a szüleimet. Igen, pontosan ez történt! Néhány felnőttel együtt felfedező útra indultak a szigeten, de a csapatból csak egy ember ért vissza, s tőle tudtuk meg, hogy meghaltak a szüleink. A húgaim kikészültek, nekem kellett vigyáznom rájuk. Akkor jelentkeztem az őrök csapatába. Eldöntöttem, hogy meg kell védenem a húgaimat, muszáj megvédenem őket.