Külsö, belsö leírás

Nem terveztem , hogy belé szeretek. Hogy egészen pontos legyek nem akartam belészeretni és ezért öleltem magamhoz egy másik lányt és hiába tűnök majd emiatt egy lelketlen szörnyetegnek lelkiismeret furdalásom van , amit viszont senkinek sem lennék hajlandó bevallani.
Felszínesnek és olykor kétszínűnek neveztek , az én felfogásom, viszont az, hogy szeretem kipróbálni az emberek tűrő képességét és , hogy milyen az az igazi ösztönös belsőjük, ami csak pánikhelyzetben kerül elő, amikor nincs több álarc, csak a lelkük. Ez az állapot érdekel engem a legjobban és az út ami ehhez vezet átmegy a szarkazmus erdején, a cinikusság pusztáin és a kegyetlenség hegyein.
Ez persze rólam is elég sokat elárul, hiszen gyakran kínzom mentálisan a körülöttem lévőket , a saját szórakoztatásomra. Tudnom kell , hogy végülis kivel állok szemben és ebben nem mehet köntörfalazás, mivel a tudatlanság gyengeség , ahogyan a kötődés is ezért próbáltam meg minden erőmmel eltaszítani magamtól az egyetlen nőt, aki potenciálisan gyengíthet.
Távol akartam őt tartani magamtól, hogy ne gyengíthessen el, ehelyett leüvöltöttük egymás fejét és még meg is szereztem magamnak őt. Kezdetben úgy tünt, hogy nem történhet meg ez újra , de a második megbotlásunk után kezdtem el érezni a bizsergést, ami semmi jót nem jelentett. Mindenhol őt kerestem, őt akartam látni, de amint a szemem elé került lelkileg bántalmazni kezdtem , mint mindenki mást magam körül.
Egyébként nem hibáztatnám, ha belémesne. Mármint , nézzetek csak rám. Egy kétlábonjáró isten vagyok. Sötét kicsit bozontos haj, világoskék szemek, amik a húgomat állandóan kiborították, de minden más nő rajongással veszett el bennük. Sportolói múlttal büszkélkedve a testfelépítésem is mágnesként vonzotta őt , de az izomzatom teljes kifejlődésében a sziget játszott szerepet. Vadászként ez elengedhetetlen volt, hiszen nálam nagyobb állatok is rohangálnak a fák között élesebb és nagyobb fogakkal.

Elötörténet

Azt hiszem ezt a részt a legelső emlékemmel fogom kezdeni. Talán régebbit is találnék, de nem tudom biztosan hogy azokra én emlékszem vagy csak mesélték nekem és zért emlékeket kreáltam a történetekhez.
6 éves voltam, egy kölyök, akivel nem sokan akartak szóba állni. Szeptember elseje volt általános iskolába kerülésem napja, mondanom sem kell, hogy rettegtem attól, hogy mi fog rám ott várni. A családomnak volt egy idősödő kutyája , egy keverék , akiről nem sok jó vagy szép volt elmondható, de én szerettem. Valami olyan kötelék volt köztünk, ami igazán csak egyszer alakul ki egy életben. Elkísért az iskolába , megvárt majd hazajött velem az iskola után, mivel elvált anyámnak sokkal fontosabb dolga is akadt, megdugatni magát a főnökével, és így a kutyánk jött értem. Alig telt el egy hét az iskolakezdés után amikor hazaindultam és az egyik osztálytársam fellökött miközben a cipőmet kötöttem. Véletlennek tudtam be, nem akartam bajt , így csak összeszedtem magamat és kisiettem az épületből.
Amikor kiértem a kutyámhoz láttam, hogy az imént említett srác a haverjával belerúg egyet a kutyám oldalába, mintha az így lenne rendjén és tovább készült sétálni. Kicsi voltam és az egyetlen jó dolgot bántották, amim volt. Megverekedtem érte. Azt hinné az ember, hogy 3 elsőosztályos verekedéséből nem lehet túl nagy baj, csak éppen az egyikünk rosszul esett el és a szülők máris bírósággal fenyegetőztek. Így mutatkoztam be én a világnak. A rosszfiú szerep ragadósnak bizonyult egész életem során. Nem nőttem ki, talán nem is akartam mert pontosan emiatt a látszatt miatt nem mert belémkötni mégegyszer senki.
Az általános iskolából pedig már nem szűzként távoztam. A gimi pedig maga volt nekem a Paradicsom. Átmentem a suli legjobb lányain, mindig azt vittem haza ,akihez éppen kedvem volt. Nem akartam se törődni, se szeretni egyiket sem. Inkább csak átgyalogoltam a lelkükön és közben fantasztikusan éreztem magamat.
A gimiből pedig az állatorvosira vezetett az élet. Nem voltak jók a jegyeim, de anyám úgy férje úgy igyekezte belopni magát a szívembe és anyám bugyijába, hogy bejutatott engem egy kis plusz pénzért cserébe.
Alig végeztem az főiskolán , amikor munkát ajánlottak nekem és emiatt repülőre kellett ülnöm. Nem szándékoztam anyámékkal maradni, őszintén nem akartam többen látni az arcát , így még a repülést is bevállaltam.
Életem nagy lehetősége pedig egy lakatlan szigeten ért véget, ahova 3 éve kerültem. A vihar, a légörvények... esélyünk se volt. Reméltem hogy meghalok, de nem igazán jött be. Egy szigeten ébredtem, egy olyan világban, amit nem ismertem, ami kihívásokkal volt tele és megismertem őt.
Szép, okos és nem fél kiállni ellenem. Egyszóval az agyamra ment. Az összezártság pedig semmin sem javított. 1 évvel ezelőtt pedig beütött a vég. Legszívesebben agyonütöttem volna az egyik veszekedésünk, szokás szerint a semmiről, végén ehelyett pedig letéptük egymás ruháit és engedtünk az ösztöneinknek, én pedig halálra rémültem saját gyengeségemtől és hogy valaki olyanba botlottam, aki kifogott rajtam de valami eszméletlenül kegyetlen módon.
Így aztán bátorkodtam más lányok társaságát keresni, hátha el tudok tőle szakadni, de időről időre egymásnak estünk, kerestem, akartam, vágytam rá.
És , hogy most mi lesz? Én is szeretném tudni.