A francba ezzel a csajjal. Az agyamra megy, azzal ahogyan feltüzel a szó minden értelmében. Néha egy kanál vízbe bele tudnám fojtani és mégis vágyom a társaságára. Olyan hihetetlenül kettős érzelmeket facsar ki belőlem, hogy néha fel tudnék robbanni miatta és mindent képes jóvátenni egyetlen mosollyal.
Csendesen még morgolódok is magamban, miközben a homokos parton sétálok. Csodálatos hely is lehetne ha nem ragadtunk volna itt már 3 éve. 3 mocskos éve. Nem szeretek sokat együttlenni a többiekkel. Őszintén szólva mindenki idegesít közülük és mivel senkinek nincs jobb dolga mindenki piszkál mindenkit. Én meg vízbe fojtanék mindenkit.
Tovább sétálok, amíg el nem tompulnak a hátam mögül szűrődő zajok és végül megszűnnek és csak a víz morajlása maradt meg. Friss lábnyomokat vettem észre a homokban. Mosolyt csalt az arcmomra, amikor megláttam az áldozatomat. Kerek fenék, gyönyörű idomok. Halkan közelítettem meg, hátulról, hogy még véletlenül se vegyen észre. Lehajolt valamiért és amikor felegyenesedett befogva a száját rántottam magamhoz.
-Óvatosabb is lehetnél szépségem....-suttogom a fülébe majd lassan elengedem és magam felé fordítom. Ma is jól néz ki. Sajnos.


//lesz ez hosszabb is <3 //

3 éve itt raboskodunk ezen a rettenetes helyen. Egyszerűen képtelen vagyok megkedvelni ezt a helyet, de nem csak azért mert nem tudok elmenni innen. A tenger az életem volt, szinte minden nyáron egy tengerpartra mentem nyaralni. Nem bírok ugyan azzal a szeretettel gondolni a tengerre, mert ez gátat emel a szívem elé. Talán két dolognak tudok örülni, hogy a barátnőm aki szinte a testvérem az itt van velem s mindenben számíthatok rá. A másik pedig természetesen egy névben rejlik, ami nem más mint Drake Flaming. A viszonyom vele olyan változékony mint a hangulatom vagy éppen az időjárás. Jelenlegi állás szerint tartom a tisztes távolságot tőle, ami nincsen ínyére, de ez volt a megfelelő döntés. Bár szerelmi ügyekben szinte csak magamra hallgatok de még is a barátnőm annyira meggyőző tud lenni minden téren. Valami azt súgja tud valamit Drake-ről amit nem akar elárulni, de jelenleg mindegy is hiszen nem találkoztam vagy három hete Drake-el. A barátnőmmel sétáltunk a tengerpart partjain mert valahogy nem volt kedvem emberek között lenni és képtelen voltam is meglenni köztük. Egyedül akartam lenni, de olyannyira hogy még vele sem akartam beszélgetni.
-Adnál nekem párpercet kérlek! Teljesen egyedül szeretnék lenni, meg kell magammal beszélnem hogy mihez is kezdjek az életemmel. – Pislákoltam rá kiskutya szemekkel amik csak folyamatosan kérlelték őt. Ilyen helyzetben sosem akartam egyedül hagyni, tisztában volt arra, hogy képes vagyok bármire. Amint egyedül maradtam a tengerhez mentem közel és mélyen elgondolkodtam, az egész világot kizártam mert csak akkor tudok alapos döntést hozni ha nem zavar meg egy tényező sem. Egyesek szerint ez ostobaság, de szerintem inkább maximalizmus. Minden gondolatom ő volt s képtelen voltam nem rá gondolni. Miért ő tölti be az összes gondolatomat? Az viszont ostobaság volt részemről, hogy hagytam, hogy beleszeressek, ez nagy hiba volt. Már idegesített a cipő ezért levettem, és a homokban sokkal kényelmesebb mezítláb járkálni. Teljesen kizártam a külvilágot körülöttem és azt sem vettem észre, hogy valaki közelít felém. Talán emiatt is ijedtem meg az érintésétől. Amikor rájöttem, hogy ki ijesztett meg ilyen hirtelen csak pislogtam rá az igéző csokoládébarna szemeimmel. Nem csak hogy szóhoz sem jutottam, de még csak ki sem bontakoztam az érintéséből. Nem sokkal később észhez tértem és egy lépést hátráltam.
– Miért is? Ha szabad tudnom Drake! – Lehet, hogy csak azért értetlenkedtem mert nem rég tértem vissza a valóvilágba, de fogalmam sem volt hogy mire akar célozni. Teljesen biztonságban éreztem magamat a tengerparton, a tenger közelében, mintha a tenger lenne a védőangyalom. Rég nem éreztem ezt a biztonságot a közelében.
– Téged pedig milyen vihar hozott erre felé? Ha jól emlékszem már pedig szerintem igen, te kimondottan ki nem állhatod a tengert. – Ebben teljesen különbözünk, nekem mindig is az életem volt a tenger, nem mint neki.

Kath egy kicsit magának való teremtés. Eléggé megviselte, hogy itt kell tartózkonia , vagy inkább csak az idő borította ki nem tudom. Talán képes lennék enyhíteni a gyötrelmein , de magamhoz sem akarom túlságosan közel engedni. Az emberek hullanak ezen a szigeten és ha komolyabban megszeretem és elveszítem őt abba akár bele is őrülhetek, ami viszont nem tenne jót a többi túlélőnek vagy éppen nekem és nem tudom, hogy melyik miatt aggódok jobban. 3 hét. Eddig bírtam távol tartani magam tőle. 3 hét. Ennyi ideig vígasztalódtam más lányok combjai között és ennyi időmbe került, hogy visszameneküljek az Ő társaságába, amiért még a tenger közelségét is hajlandó voltam elviselni. A vízzel magával nem volt bajom, de a végtelen kékség borzasztóan nyomasztott és hihetetlenül elveszettnek éreztem magamat tőle. Kath viszont ezt képes ellensúlyozni még akkor is ha ezt soha nem vallanám be neki. Vagy legalábbis egyenlőre biztosan nem mert félek a kötődéstől még egy ilyen helyen is. Vagy jobb szóval egy ilyen helyen főleg.
Követtem őt. Követtem a nyomait egészen addig, amíg már senki sem volt a közelünkbe. Se a többi túlélő, se a barátnője , csak ketten maradtunk. Szerettem nézni miközben a tengert figyeli. Mintha a megváltást látná abban, ami igazából fogságban tart és ide száműzött minket.
Nem igazán a kényelem hiányzott a régi életemből. Inkább a biztonság, hogy minden nap van kaja és nem kell érte gyilkolni és rettegni, hogy mi lesz akkor ha nem találunk több prédát a közelbe és egyre beljebb kell merészkedni a fák közé , ahonnan olyan kevesen jöttek csak vissza.
Miután beértem őt és magam felé fordítottam úgy nézett rám, mintha egy kísértet állna előtte, pedig nagyon is élek.
-Mert még a végén rádtámad valami nagy és erős.-vonom meg a vállamat. A jó válasz az lett volna, hogy féltem őt. De ez sablonos és mellesleg nem kell róla tudnia.
A következő kérdésére felvontam a szemöldökeimet.
-Gyűlölöm a tengert... az tart minket fogságban.. és azért vagyok itt mert... furcsának tűnsz. Különösen elveszettnek .. és hiányoztál is..-mondom egészen csendesen miközben a dereka köré fonom karjaimat.
-Jól vagy?-kérdezem halkan. Talán életemben először voltam hajlandó érzelmet kimutatni az irányába még ha ez az aggodalom fogalmában ki is merül. Szerettem volna érezni a testét , de elöbb tudni akartam , hogy lelkileg belefér-e neki, hogy még velem is törődjön.