Külsö, belsö leírás

Soha nem voltam agresszív típus még fiú létemre sem. Nem verekedtem , nem bántottam az állatokat és emiatt elég közkedvelt személyiség voltam mert általánosságban nagyon jól kijöttem az emberekkel , nem kerestem a bajt. Ezek a jellemvonásaim csupán annyiban változtak meg a kamaszkor beálltával, hogy , aki okot adott rá, azzal nem feltétlen maradtam kellemes viszonyban, nem kerestem mindenkinek a szimpátiáját és megtanultam visszaütni.
Olyan 16 éves korom körül viszont rossz társaságba keveredtem , nem igazán tettek engem tönkre , csupán előszeretettel hódoltam káros szenvedélyeknek és kicsit úgy éreztem, hogy 17 éves koromra elkezdtem kiégni és a szüleim úgy döntöttek, hogy a nagyszüleimhez kell költöznöm, hiszen belőlük is használható emberek lettek , így a nagyszüleim biztosan tudhatnak valamit.
Mielőtt kiléptem abból a házból, amiben felnttem még egy percre belepillantottam a tükörbe. Már nem az a loknis kissrác nézett rám vissza , pedig külsőre nem sokat változtam , de a belsőm miatt valahogy már kívülről sem tűntem ugyanolyannak. 184 cm magasan , 75 kilógrammos tömeggel, fésületlen hajjal hagytam el azt a házat örökre és oda nem térhettem vissza.
A baleset után pedig az egész életem valamint a személyiségem is atomjaira hullott. Mindenkiben a potenciális ellenséget kerestem, nem féltem többé a haláltól , ezért lettem jó vadász. Nem féltem összevérezni a kezeimet és bemenni a fák közé.

Elötörténet

Édesanyám, Elisabeth, akinek a szemét örököltem hozzáment egy francia férfihez,, aki viszont félig amerikai volt és én 1993-ban születtem meg London egyik külső kerületében , ahol a házak nagyok és drágák. A szüleim hihetetlen jóindulattal és odaadással büszkélkedhettek, de igazából egyikük sem volt jó útmutató, hiszen szeretni tudtak, de nevelni már annál kevésbé.
Valószínüleg csak a szerencséjükön múlott, hogy anyám jámbor természetét örököltem és nem volt velem különösebben semmi bajuk még a kamaszodásom alatt sem. Az általános iskolám még a közetünkhöz tartozott. Kimondhatatlanul gyűlöltem a szürke-kék csíkos nyakkendőt, a hozzá illő kék zakót, a fehér inget, amit a torkomig be kellett gombolni és azt az idióta fekete lakkcipőt, amire természetesen nagyon kellett vigyázni nehogy összemocskoljam. Szóval összességében minden a focizás ellen szólt , de csak , hogy lássátok vagányságom súlyosságát én mégis fociztam. Anyukám pedig nem győzte mosni... vagyis inkább mosatni a gönceimet, hogy másnap be tudjak menni az iskolába. A középiskolánál már szóba sem jöhetett valami helyi alkalmatosság. London szívébe kellett bebuszoznom minden reggel , hogy gazdag szülők gazdag gyerekeivel tanuljak. Azt hitték, hogy ez majd megvéd engem a világ veszélyitől, de abba nem igazán gondoltak bele, hogy tini fiúk sok pénzzel a zsebükben sokkal veszélyesebbek, mint amilyennek legelőször tűnnek.
Cigi, alkohol, könnyű drogok. Mindemellett jeles tanulmányi átlaggal zártam az éveket, csak éppen az életem kezdett kicsúszni a kezeim közül. A szüleimnél az csapta ki a biztosítékot amikor a 17 éves fiúk részegen, két lánnyal tér haza , majd egy nem éppen szülő kímélő szex után még össze is hányja a folyosót.
Nevelni nem voltak hajlandóak, de tudták, hogy ki képes rá. Anyukám anyukája, Julie néni, aki igazából imádott úgy , hogy az egész Atlanti óceán elválasztott minket egymástól. Két megpakolt bőrönddel váltak meg tőlem a szüleim és kívántak sok sikert egy másik élethez.
A másik életem nem Amerikában folytatódott. Annyira emlékszem az egszből, ahogy a hajó megbillen és az első dolgom volt elesni és jól bevágni a fejemet az ágy keretébe , ami viszont 3 napra kiütött, csoda hogy nem zabáltak meg addig. Olyan lettem , mint egy kis szörnyeteg. Ok nélkül rátámadtam az emberekre, féltem mindenkitől és féltettem a dolgaimat és szakadatlanul az eget és a tengert bámultam hátha megment minket valaki. 2 kőkemény hét telt el teljes elmezavarban , amikor a fejemben üvöltő vésszirána elhallgatott és képes voltam meghallani másokat is.
Az első gyilkolásomra emlékszem a legtisztábban. Szerepet kellett vállalnom a csapatban és mindenhol kipróbáltak. Pontosan lőttem, erős volt a testem , így az első dolog amit ki kellett próbálnom az a vadászat volt. Törékeny kis őzike, vékony lábakkal, kecses nyakkal. A kő göcsörtösen vágta végig a kezemet miközben a markomban tartottam. Hirtelen álltam fel a bokrok közül és dobtam. Elvesztette az eszméletét , de még nem volt halott. A két kezemmel kellett eltörnöm a nyakát, ami azt hiszem a lelkemet is összetörte. Azért kellett meghalnia, hogy én élhessek. Nem tudom, hogy ez igazságos-e.