Carly & Alex

Ujjaimat töredezve álltam a tábortűznek titulált lobogó lángok mellett. Éreztem a melegét mégis átfutott rajtam a hideg. Szerencsénkre nem volt hideg napközben szinte soha ezen a szigeten. Délután tikkasztó volt az idő ellenben este és hajnalban hűvösre fordult mindez. Egy kinyúlt pulóvert csavartam magam köré amit sikerült kihalásznom a repülő maradványaiból. Nem az enyém volt, mégis jó célt szolgált esténként.
Utáltam az egyedüllétet. Most pedig egyedül voltam, és kezdte görcsösen szorítani a torkomat a magány. Feltörő sós könnycseppjeim már nem voltak újaik a számomra. Amióta itt vagyok nem voltam önmagam… csak egy ember mellett, és most rá volt szükségem. Belebújtam a krémszínű kötött pulóverbe és elindultam az Ő faháza felé. Mellette akartam lenni, beszélni vele egy kicsit, legalábbis addig amíg az a bizonyos gombóc el nem tűnik a torkomból, utána hozzá bújni érezni a teste melegét, a karját a derekamon és nyugodtan elaludni: mintha minden rendben lenne.
Csöndesen dőltem neki az ajtónak, a pulóver ujját kézfejemre húzva. Egy pillanatig megálltam, hogy lássak valamit, hogy merre is kell menni pedig már álmomból felébredve is tudtam volna, hogy mi hol van ebben az apró házban. Az ajtóval szemben egy asztal, bal oldalt valami féle komód jobb oldalt pedig az ágy. Automatikusan fordultam arra s ekkor becsukódott mögöttem az ajtó. Még mindig mozdulatlanul álltam ott, várva, hogy megszokja a szemem a sötétséget s mikor ez megtörtént két apró lépést előre tettem az ágy felé.
- Alex!- suttogtam a sötétségbe. Leültem az ágya szélére, remélve, hogy nem fog megfojtani vagy leszúrni egy késsel, hogy legszebb álmából ébresztem fel.
- Alex! – ejtettem ki újra a nevét vállára téve bebugyolált kezemet. Azt akartam, hogy felkeljen és örüljön nekem, hogy megkérdezze mi a baj, feküdjek mellé és minden rendben lesz… noss szép képzelődés volt.

Carly & Alex

Félénken érek hozzá puha bőréhez. Érzem ahogy érintésem alatt végigfut rajta a hideg és libabőrös lesz. Ezen akaratlanul is elmosolyodom. Közben a szemem már egészen jól megszokta a sötétséget így kezdett kirajzolódni az előttem fekvő férfi teste s arcképe.
- Nem egészen. – mondom nagyon csöndesen, hogy ne ébresszem fel még jobban. Végülis ha most elküld akkor még vissza tud aludni perceken belül, bár csak reménykedni tudok, hogy ez nem történik meg. 3 év alatt volt már ilyen, hogy felkeltettem bár legtöbbször pitiáner dolgok miatt. Mint például, hogy nem tudok aludni, fázom, félek, rosszat álmodtam, hallottam valami zajt vagy csak szimplán nem akartam egyedül aludni. Szerettem vele lenni. Mellette biztonságban éreztem magamat, egyedül pedig annyira magányosnak és esetlennek. Tudtam, hogy ezen a szigeten bárki bármit megtenne a túléléséért. Akár ölni is képes lenne én pedig nem akartam senki áldozatául esni.
- Öhm… nem aludhatnék ma veled? – kérdeztem bátortalanul. Igazából még nem voltam álmos. Nem tudtam mennyi lehetett az idő. Voltak itt már amolyan meteorológusok akik a csillagok állásából kiszámolták az időt…hát én nem ilyen voltam. Amikor épp jól esett aludtam s ha már kipattant a szemem újra a napi teendőknek kezdtem. Igazából ezt már kezdtem unni. Egész napos semmittevés vagy éppen gyűjtögetés az erdőben, fürdés, napozás és amolyan csodásnak tűnő dolgok mégis minden egyes nappal meg kellett küzdeni az életben maradásért. Azt gondolná egy kívülálló, hogy ez maga a mennyország. Napsütötte homokos tengerpart, tömérdek ember, csöndesség néha csak a tenged morajlása veri fel az itt élőt… mégis maga volt a pokol. Vágytam haza. Anyám ölelő karjába, egy tábla csokoládéra, egy jó pár éves üveg vörösborra és még sorolhatnám. Mégis úgy tűnt, hogy itt fogunk megöregedni.
- Alex! Nincs kedved sétálni egy kicsit? –újabb kérdés amivel lehet, hogy kihozom a sodrából. Szegényt nem elég, hogy felkeltettem még ki is akarom rángatni az ágyából. Talán ezt még én sem nézném jó szemmel.

Carly & Alex

Talán sosem lettem volna képes bevallani, hogy érzek valamit a férfi iránt mégis olyan volt már lassan mintha egy párt alkotnánk, s ez valahol így is van. 3 éve minden nap együtt voltunk. Az én nagy örömömre, ő már lehet, hogy ennek kevésbé örült. S annak ellenére, hogy ennyire szoros volt a kapcsolatunk semmi nem történt az ég egy adta világon. Semmi amire én azt mondhattam volna, hogy ő közeledik felém és ő sem vette komolyan azokat amiket csináltam. Megmaradtunk egy szimpla baráti szinten és néhány kínos csók közeli élményen kívül más nem jutott nekünk. Sajnálom-e? Talán. Talán szerettem volna még ennél is közelebb tudni magamhoz.
- Nem akarok egyedül lenni. – Mint valami rossz kisgyerek aki a szüleit felkelti az éjszaka közepén. Kezdtem magamat én is így érezni de egy egyáltalán nem hozott ez kellemetlen helyzetbe. Már Alex is rájött arra, hogy ragaszkodó vagyok és addig márpedig nem tántorítok amíg az nincs amit én akarok. Hol hisztivel, hogy szimpla akarattal de elérem mindig a célomat.
Nézem ahogy felül az ágyban, lehull a mellkasáról az eddig őt körbeölelő takaró az én szemeim meg a gyengén kivehető felsőtestére csúsznak. Hálát adok a jó Istennek, hogy sötét van és még álmos is így nem láthatja, hogy méregetem őt. Pedig óh, már mennyiszer láttam félmeztelenül. Mint egy fürdőruha bemutató képein ahogy áll a napbarnított testével a tengerparton. A gondolatra mély levegőt szívok a tüdőmbe majd hangosan ki is fújom azt.
Egyik kezéért nyúlok amibe enyémet fonom s kicsit megnyomkodom azt, hogy igenis kelljen fel. Szórakozatnia kell, le kell foglalnia el kell terelni a figyelmemet és ehhez nem arra van szükségem, hogy feküdjünk egymás mellett.
- Csak egy kicsit, kérlek! Utána ígérem visszafeküdhetsz. – Álltam fel az ágy mellé és azzal a kezemmel amivel övét fogom elkezdtem őt húzni fel az ágyból. Még én magam se tudom mit akarok csak kicsit kint lenni, vele. Másik kezemmel már ki is nyitottam az ajtót, hogy így is egy kis fény áramoljon a kis házikóba ezzel még jobban ébredésre kényszerítve áldozatomat.

Carly & Alex

Tény, hogy egy szigeten vagyunk de senkivel nem kötöttem olyan közeli viszonyt, hogy a magány elviselhető legyen, kivéve Alex. Persze néha beszélgetek pár emberrel de senkivel enm tudom megosztani a lelkemben tátongó űrt, a hiányt.
- Még sincs már kint senki… az őr is eltűnt a tűz mellől. A lobogó lángok pedig nem olyan szórakoztató társaságok mint te. – mosolyodtam el pimaszul szerencsémre a nyiladozó szempár ezt nem vette észre. Édes volt ahogy éledezett és próbáld magához térni, legyűrni magában minden álmosságot és fáradtságot az én kedvemért. Néha nem tudtam eldönteni, hogy mindezt azért csinálja mert szánalmasnak tartja a próbálkozásomat és megsajnál avagy azért mert neki is jól esik a társaságom.
- Megoldjuk, de menjünk már!- nyafogtam, rángatva a kezét. Haragszik rám… ugyan. Percek kérdése és elfelejti a dolgot, napok múlva meg már arra sem fog emlékezni, hogy felkeltettem az éjszaka kellős közepén. De csak sikerül kikászálódnia az agyából én pedig diadalittasan ugrálok ki az ajtón magam mögött ráncigálva a félig alvó Alexet. Nagyokat rúgok a homokba miközben előre haladunk és most kivételesen meg sem szólalok. Még a kérdésre sem válaszolok. Ahogy már említettem senki sem volt akit ilyen helyzetben felébreszthettem volna. Tudtam, hogy ő képes rá, hogy felkeljen a kedvemért és akármit megtenne csak, hogy nekem jobb legyen. Más erre nem lett volna képes úgy ahogy én sem. Nem keltem volna fel senki kedvéért csak az övéért. Neki bármikor és bármiért a szolgálatára álltam. A szigeten sokaknak feltűnt a köztünk lévő kötődés és pletykák is keringtek rólunk ahogy az egy nagyobb társaságban szokás, mindenkit elcsíptek. Egy-egy szófoszlány elég volt ahhoz, hogy némelyik ember kitalálja, hogy terhes vagyok vagy, megcsaltuk egymást…úgy, hogy együtt sem voltunk, vagyunk és lehet soha nem is leszünk.
- Nézd! – rántottam egyet Alex kezén, hogy ő is abba az irányba forduljon amerre én. Ujjamat a hold felé mutattam s most olyan hatalmas volt, hogy szinte egybe olvadt a tengerrel. Megcsillant a lágy hullámokon a fénye én pedig hirtelen ötlettől vezérelve elengedtem Alex kezét, ledobtam magamról az elnyűtt pulóvert, lerúgtam cipőimet s miután a nadrágomtól és pólómtól is megszabadultam a tenger felé kezdtem futni. Szerencsémre a bikini már lassan hozzá nőtt a testemhez. Nappal képtelenség volt megmaradni ruhában, éjjel viszont fel kellett öltözni de tudni illik a tenger ilyenkor jóval melegebb mint a kinti hőmérséklet. Addig futottam amíg éreztem a homokot a lábam alatt s mikor a mellemig ért a víz visszafordultam az ácsorgó férfira nézve.
- Ha nem akarod, hogy megegyen egy cápa muszáj leszel utánam jönni, vagy a te lelkeden szárad a halálom. – zsaroltam kicsit felnevetve, s hallottam ahogy minden szavamat a sűrű erdő visszhangozza.

Carly & Alex

A kis beszólását már szóra sem méltatom. Ezeket általában elengedem a fülem mellett és nem veszem fel mert abból csak üvöltözés és ordibálás lenne azt pedig végképp nem szeretném, persze ha kell megmondom a magamét de a csipkelődés nem olyan dolog amit ki kéne kérnem magamnak. Így csak felvontam egyik szemöldökömet és mosolyogva néztem rá.
Ugyanúgy ahogy az előző megszólalására erre sem válaszoltam. Ha már itt vagyunk nem fogom visszakísérni a házához adni neki egy jó éjt puszit, betakargatni majd otthagyni. Ha már itt vagyunk igenis velem fog tölteni egy kis időt akár tetszik ez neki akár nem.
- Holnap este is jöhetek veled. – szólalok meg végül kapva az alkalmon, hogy az esti műszakjában megint vele lehetek. Úgysincs jobb dolgom. 3 év alatt nem sok olyan éjszakát tudnék mondani amit végig tudtam volna aludni estétől reggelig. Többször fel szoktam ébredni, zajokra, hangokra, álmokra és olyankor képtelen vagyok visszaaludni hosszabb ideig. Kivételt képez ez alól az az este amikor Alexxal alszom. Akkor valamikor teljesen kipihent vagyok.
- Mondd, hogy nem szép.- vigyorodom el szélesen. Természetesen nem ez volt az első számú indok, bár nem is az, hogy esti fürdőzést rendezzek. De amint hozzá ért a bőrömhöz a sós víz máris jobban éreztem magamat. Ténylegesen melegebb volt idebent mint odakint. Kezemmel sodorni kezdtem magam előtt a vizet apró hullámokat keltve magam körül. Leolvaszthatatlan mosoly ült az arcomon és nem csak azért mert megint elértem azt amit akartam hanem azért is mert végre kettesben lehetek Vele.
- Akkor muszáj leszek beljebb úszni. – Rugaszkodtam el a homoktól és úszni kezdtem kicsit beljebb. Természetesen nem mertem volna olyan messzire elúszni, hogy ne tudjon megmenteni ha szükség lenne rá. Esténként az áramlás sokkal erősebb főleg ha valahol vihar van a tengeren, a medúzákról nem is beszélve. Látva, hogy végül beadta a férfi a derekát elégedett vigyor váltotta fel az eddigi mosolyt az arcomon. Nem éreztem magamat bolondnak, és az eszem sem ment el csak szerettem a spontán dolgokat. A hirtelen ötlettől vezérelt dolgokat, nem szerettem minden megszervezni és tervezni.
Néztem ahogy alá merül a víznek majd felfekszik a vízre hasát az égnek mutatva. Közelebb úsztam hozzá, letéve lábamat a homokba. Játszadoztam kicsit, hogy ujjaimat belemélyesztettem a finom talajba mindaddig amíg valami végig nem siklott a lábam mellett. Hatalmasat sikítottam. Elrugaszkodtam ismét a talajtól, karjaimmal a vizen fekvő Alexba nyakába kapaszkodva. A víz közepén kapálóztam a lábammal félve attól, hogy le ne érjen az.
- Valami hozzám ért…- lihegtem szinte a férfi arcába. Minden bizonnyal egy hal, a nyálkás pikkelyes testével én mégsem számítottam rá.
- Mondtam én, hogy vannak cápák. – nevettem el magamat mikor rájöttem, hogy mennyire gáz amit csinálok. Leraktam lábaimat a víz aljára Alex nyakáról pedig lecsúsztattam kezeimet a mellkasán szememmel követve a mozdulatomat végül magam mellé szorítottam erősen. Nagyot nyeltem és inkább a hold felé fordultam. Kezdtem kissé kellemetlennek érezni a szituációt, így valami mentő ötletre szükségem volt. Nem néztem még mindig a férfira inkább az összeolvadó tenger és hol párost kémleltem.
- Gondolkodtál már rajta, hogy mi lesz az első ha hazatérsz? -

Carly & Alex

Nem gondolta komolyan? Tettetett durcázás látszik az arcomon. Karba fonom a kezemet és összevont szemöldökkel méregetem az arcát. Igazság szerint szerettem volna tényleg minden percemet vele tölteni, biztonságban lenni és sosem félni semmitől de tudtam, hogy ez nem lehetséges és sajnos ő pont nem úgy érzi ahogy én. Neki néha sok voltam nekem pedig ő túl kevés. Sehogy sem passzolt a kettő.
- Jó akkor nem. – fordítottam el a fejemet tőle és rá sem néztem mintha ott sem lenne pedig csak egy karnyújtásnyira volt tőlem. Ezt még jobban tetézte, hogy a vízben milliméterek választanak el tőle és kezdtem kissé szenvedni. Nőből voltam ugyan de ugyanolyan vágyakkal és szenvedéllyel mint egy férfi. 3 év hosszú idő, szerelem, érzelmek és minden egyéb nélkül. Kellett nekem, és nem csak mint barát de ezt sosem mertem volna elmondani neki.
- Jolvan… nem kell kifigurázni. – nyújtottam ki gyerekesen a nyelvemet. Sokszor bántott a szavaival én mégsem vettem őket magamra. Nem tudtam magamra venni. Nem tudtam megbántódni és túllihegni azt amiket a fejemhez vág. Képes voltam belenézni minden egyes mozdulatába és mondatába azt, hogy ő szeret pedig több volt az olyan megnyilvánulása amivel épp az ellenkezőjét kellett volna éreznem. Nekem mégsem ment.
- De ha leharapja valami a lábadat akkor én szóltam. – bizonygattam az igazamat pedig én is tisztában voltam vele, hogy kisebb halakon kívül más veszély nem leselkedik ránk a tenger mélyéről. Szerencsémre hozzá szoktam. Angliában nem tudtam volna. Elkényeztettek én mégis 3 év alatt túlélőnek számítottam a szigeten, pedig nekem is megvoltak a hisztijeim. Nem voltam hajlandó akármit a számba venni, lenyelni meg főképp. Szerettem minden nap fürdeni, hajat mosni és ahhoz képes, hogy a legtöbb ember ugyanazt hordja minden nap én még itt is képes voltam divatolni. Hát normális ez?
- Nyilván azért kérdeztem mert tudni szeretném. – engedtem meg felé egy bátorító mosolyt majd a víz felszínére helyeztem a tekintetemet. Százszor álmodoztam már azon, hogy mit fogok csinálni ha innen hazamegyek, mégsem tűnt egyik sem tökéletesnek a számomra. Hiányzott a képből valami…vagy valaki. Buja álmoknak tűntek mégis szerettem volna ha jövőmben ő is benne van, és nem egyedül kell megbirkóznom mindennel. Charlesre a nevelő apámra úgysem számíthatok. Eddig sem számíthattam itt sem számíthatok és ezután sem fogok. Amolyan Rambóként próbálta túlélni az itteni életet és ezzel a tevékenységével annyira el volt foglalva, hogy senki nem érdekelte.
- Nem tudom.- hazudtam neki. Persze, hogy tudtam mégsem mondhattam neki. Nem éreztem már teljesnek az otthont, valamilyen szinte a sziget vált az otthonommá és az ahol Ő ott van.
- Talán mindegy is. Inkább versenyezzünk.- mondtam fancsali képpel. Hiányzott minden és ezen az sem tudott segíteni ha Alexxal voltam, legfeljebb egy kis időre.
- Aki hamarabb ahhoz a sziklához ér az kérhet valamit a másiktól.- rugaszkodtam el a talajtól és már úszni is kezdtem a célul kitűzött szikla felé.

Carly & Alex

-A cica mi? – vonom fel a szemöldökömet. Szerettem amikor elengedte magát mellettem és ténylegesen átadta magát a semmittevésnek. Nem volt feszült és frusztrált csak hagyta, hogy jól érezze magát… velem. És ez a tudat roppant mód megnyugtatott, hogy képes vagyok kihozni belőle olyan érzéseket és nyugalmat amit más nem igen ezen a szigeten.
- Úgy ismersz te engem mint aki hisztizik? – tettem fel a költői kérdést. Nem vártam rá igazából választ mert pontosan tudtam én is, hogy mi lesz az. Igen, tény, hogy tudok hisztizni és mindezt addig vagyok képes művelni amíg el nem érem a célomat. Igazából szerettem volna természetesen a nyaka köré fonni a kezeimet akár hosszú percekig de tudtam, hogy nem lenne helyes. Bár így visszagondolva a helyzetre eljátszhattam volna, hogy valami a lábamba akadt így elhúzva az „ölelkezés” pillanatát.
Óh, hogyne tudnám, hogy mire vágyik. Talán titkolom de nekem is hiányoznak a testiségek főleg úgy, hogy egy olyan Adonisszal vagyok nap mint nap mint Ő. Nem értettem, de tényleg nem, hogy miért nem tart kívánatosnak vagy olyan nőnek akire igenis érdemes rámászni. Sosem próbálta, egy újjal sem ért még hozzám olyan szándékból, hogy akar valamit. És ez valamilyen szinten fájt.
- Felülnék újra ugyanerre a repülőre…-  mondtam csöndesen. Jó talán nem ez volt teljesen a kérdés nekem mégis kicsúszott a számon. Nem bántam meg, persze jobb lett volna ha Spanyolországban ismerem meg Alexet de ennek így kellett történnie és próbáltam a pozitív oldalát nézni, ha nem zuhanunk le sosem ismerem meg Őt. Pedig tisztán emlékszem mikor felszálltunk. Charles mellettem ült, könnyedén mintha az épp aznapi szivarját készülne elfogyasztani. Az én ujjaim görcsösen szorultak a szék karfájára és követtem az utasításokat. Életemben először ültem repülőn…és azt hiszem utoljára is.
- Félsz?- kérdezte Charles közömbösen, rám se emelte a tekintetét csak az előtte helyezkedő szék hátuljából kihúzott egy magazint s lapozgatni kezdte. Amikor percekig nem kapott tőlem választ letette a combjára az újságot és rám nézet.
- Kicsit.- ez volt az a két szó ami elhangzott közöttünk az egész út alatt. Mocorogni kezdtem és hátra néztem a repülő végébe ahol a sarokban megpillantottam Alexet. Mereven nézett ki az ablakon mellette egy őszülő nő ült. Nem úgy tűnt, hogy ismerik egymást. Visszanéztem előre, gyerekek viháncoltak és játszottak a játék traktorjukkal. A következő pillanatban már sikítozás és vergődés lett úrrá a gépen. Mindenki a szája elé kapta a maszkot ami leesett előtte. Zavartan néztem körbe nem tudtam hirtelen mi is történik. Éreztem a zötyögő repülőt alattam amit ide-oda kapkodott a kép. Ismét hátra néztem a férfira aki a sarokban ült. Behunyta egy pillanatra a szemét, mély levegőt vett s mintha egy másodpercig összeakadt volna a tekintetünk.
Próbáltam nem ledugni a fejemet a víz alá mert tudtam, hogy akkor ki fogja csípni a szememet a só. Így mellúszásban fejemet felszegve próbáltam elérni a sziklát minél hamarabb, de akárhogy hamarabb indultam el mint ő, gyors úszásával verhetetlen volt.
- Csak egy másodpercen múlott. – mondtam karba font kézzel amikor én is odaértem a sziklához és felegyenesedtem.
- Most büszke vagy magadra mi? – húztam el a számat egy pillanatra aztán újra mosoly foglalt helyet az arcomon. Lágyan belebokszoltam a hasába majd kék íriszeimmel az övét kerestem.
- Halljam, de most mondom nem fogok semmi olyat megcsinálni ami túl megy egy határon. – gondolok itt kisállatok megölésére vagy erdőben mászkálásra…

Carly & Alex

Ezen a szigeten nincsenek édes kiscicák akik összegömbölyödnek az öledben, hogy te órákig simogathasd őket. Igazából ezen a szigeten egy olyan állat sem volt ami normálisan közeledett volna az emberhez csak úgy, hogy már pedig ő meg fog téged enni.
- Hát nem is tudom, ha szükséged van még a karodra akkor ne játssz Rambót miattam. – vigyorodtam el. Igazából tisztában voltam vele, hogy bármire képes lett volna ha én kérem ha pedig az életem múlt volna rajta talán még a sajátját is feláldozná. Bár szerencsére ilyen helyzetbe még nem kerültem, hogy szükséges legyen megmutatnia mire képes értem. Pedig őszintén kíváncsi lettem volna rá.
Mikor beszól, hogy édesanyám nem-e tanított meg, hogy nem szép dolog nyújtogatni a nyelvemet csak azért is még jobban kinyújtom rá a nyelvemet csak, hogy utána vissza dughassam a szám rejtekébe. Dehogynem, anyám tanított. Nem is kevés dologra de csak addig amíg össze nem jött az új férjével. Utána felborult az egész családi idill. Charles csak azért volt együtt anyámmal, mert ő csinos volt, kedves és közvetlen így a rendezvényeken bátran mert vele megjelenni, nem úgy mint az előző feleségével aki a szülés után elhízott és csak ezért nem volt hajlandó vele maradni mert az mégis milyen már, hogy Ő egy olyan nővel van együtt aki el van hízva.
- Toporzékolok? – vonom fel a szemöldökömet. Pontosan tudom magamról, hogy hiszti királynő vagyok de a toporzékolásig még nem jutottam el, kivéve családi közegben ahol nem okozott gondod, de itt a szigeten mégsem égethettem le magamat ezzel.
Kezemet meglendítettem és egy jól irányított mozdulattal arcon fröcsköltem az előttem álló férfit. Nesze neked toporzékolás. Hangosan felnevettem és arcom elé kaptam a kezemet, hogy ne tudja viszonozni az én kedves kis meglepetésemet.
Arra, hogy miért tenném inkább nem válaszolok csal alá merülök a víznek és figyelmen kívül hagyom a kérdését. Hogy miért? Azért mert meg ismerhettem őt és erről sosem mondanék le. Sosem mondanám ki nyíltan, hogy többet jelent nekem mint szimpla barát és néha még magamnak is nehéz bevallanom. És ha azért cserébe, hogy őt megismerhetem le kellett zuhannia ennek a repülőnek akkor újra átélném a kínt.
- Igen pontosan ezért. Mert nem szép dolog lealázni egy nőt. – mondtam ismét karba fonva a kezemet tettetett durcázással, elfordítva tőle a fejemet mintha nem érdekelne már egyetlen szava sem, pedig kíváncsivá tett, hogy mit szeretne most tőlem. Voltak tippjeim: hagyjam békén egy egész napra, hogy nyugta legyen, ne keltsem fel soha többet, ne akaratoskodjak és egyebek amik az ő javát szolgálják. Ebből én már sehogy sem fogok jól kijönni.
Nem ismeri a határait? Óh bár így lenne, de ez hazugság. Ha tényleg nem ismerné akkor feszegetné azokat és nem tartaná meg a három lépés távolságot hanem már rég áthágta volna a saját magának állított szabályokat.
Ahogy közeledni kezdett felém a vér is megfagyott az ereimben. Pár ütemet kihagyott a szívem és lélegzet visszafojtva vártam, hogy mit fog tenni. Ahogy a homloka hozzáért az enyémhez lassan kezdtem szedni a levegőt és éreztem, hogy a szívem egyre vadabbul kezdett lüktetni szinte már annyira, hogy ki akarta verni a bordáimat. S most éreztem először a mások által emlegetett pillangókat a gyomromban. Mintha 100 szárnyas lény kezdett volna vergődni a hasamban.
- Hm? – nyögtem ki ennyit mikor közölte velem, hogy nincs rajtam bugyi. Egy pillanatig fel sem fogtam, hogy mit mondd csak dörmögő hangját visszhangozta a fülem. Aztán mikor a rózsaszín köd elpárolgott a szemem elől észbe kaptam. Hátra rántottam a fejemet és oldalra néztem. A sós tenger felszínén egy pár másodpercig lebegett még a ruhanemű majd süllyedni kezdett a homokos aljzat felé. Csak most döbbentem rá, hogy a nagy úszóverseny közepén a sodrás lerántotta rólam az amúgy is oldalt kötős fürdőruha alsót. Mély levegőt vettem mielőtt a bugyim után kaptam volna s miközben kicsavartam belőle a vizet Alex szemeibe néztem. Fülig vörösödtem mégis összeszedtem magamat, hogy ne legyen annyira kínos a helyzet.
- Látod… minden kívánságod így teljesüljön. -